+36/62 552 317

iroda@ovari.hu

 

Házassági vagyonjogi szerződés

A Polgári Törvénykönyv Családjogi Könyve elismeri ezt a jogintézményt, és módot ad rá, hogy a házastársak a szerződésben a törvény rendelkezéseitől eltérően határozzák meg a házassági életközösségük tartalmára, hogy mely vagyon kerül a közös illetőleg a különvagyonba.

A házassági vagyonjogi szerződés lényege, hogy a szerződést megkötő felek eltérnek azoktól a törvényben rögzített szabályoktól, amelyek különben a szerződés hiányában rendeznék az egymás közötti gazdasági, vagyoni kapcsolataikat. A szűk értelemben tárgyalt vagyonjogi szerződés időbeli hatálya a házassági életközösség idejére terjed ki, tartalmát tekintve pedig szinte bármiről rendelkezhetnek a szerződő felek, amiről csak akarnak. Csak példálódzó jelleggel soroljuk fel, hogy a közös és külön vagyon meghatározásán túl a szerződés kiterjedhet a közös lakás használatára, az egyik alvagyonból a másik alvagyonba történt beruházásokra, a fenntartási és kezelési költségekre, a közös életvitel körében elhasznált vagy felélt különvagyon pótlására, a megtérítési igényekről történő lemondásra, a tulajdonszerzés arányainak a meghatározására stb.

A házassági vagyonjogi szerződés tágabb értelemben vett fogalma magában foglalja a házastársak egymás közötti, egyszeri szolgáltatásra irányuló adásvételi, csere, ajándékozási és kölcsönszerződését, valamint olyan megállapodásokat is, amelyek a házastársak vagyoni viszonyait a Csjt. vagyonjogi rendszerével összhangban szabályozzák.

Hogy milyen alakszerűségek szükségesek a szerződés érvényességéhez, hova menjünk, ha ilyen szerződést szeretnénk társunkkal kötni? A hatályos szabályozás a szerződés érvényességét  jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba, vagy közokiratba foglalásához köti.

A későbbi – a házastársi. illetve élettársi kapcsolat megszakadásakor előforduló – viták, esetleges peres eljárások lefolytatásának elkerülése érdekében javaslom mind házastársak mind pedig élettársak között, akár a házasságkötés / élettársi kapcsolat megkezdését megelőzően, akár azok tartama alatt vagyonjogi megállapodás megkötését.